A minőségi oktatás garantálásához a legjobb piaci szakembereket szerezték meg, valamint a BÉT és az MNB is ott áll a tudáshátterével és kapcsolt vállalataival a szervezet mögött. A Budapest Institute of Banking Zrt-nek 2017 végén már több mint 109 oktatóval volt szerződése.

Az első visszajelzések alapján pozitívak a tapasztalatok a cég oktatási palettájával és képzéseivel kapcsolatban. A vállalat távlati céljai között szerepel a magyar piac mellett a nemzetközi oktatási piacra való betörés és az ottani sikeres működés. Ennek eléréséhez külföldi partnercégeket is kerestek, hogy a hazai oktatók mellett nemzetközi szakértők is segítsék a vállalat tevékenységét. Az élményalapú tudásátadás során gyakorlatorientált, innovatív, nemzetközileg ismert módszerekkel (pl.: applikációk, szituációs játékok színészek bevonásával) tanítják az idei évtől a résztvevőket. A cég tanfolyamainak árai a piacon található konkurensekhez mérve teljes mértékben versenyképesnek tekinthetők. 2017 végén indultak az első oktatási modulok, és 2018-ban megy majd a cég teljes kapacitással, több mint 70 tanfolyammal (nem csak pénzügyi rendszerekhez kapcsolódó anyagokkal). A képzés először Budapesten indul be, de a későbbiekben (legkorábban 2019-től) vidéken is.

A Budapest Institute of Banking Zrt.-nek 2018 elején alakult meg a tanácsadó testülete, a magyar tagok mellett elismert nemzetközi szakértőkkel. A testület elsődleges feladata a stratégiai tanácsadás lesz a vállalat képzési palettájára és oktatási módszertanára vonatkozóan. A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

A műsor és a cikk a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány támogatásával készült.