Idén ősszel már kilencedik alkalommal szervezi meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hiánypótló tréningsorozatát, az Exportakadémiát. A vállalkozások külpiaci versenyképességét segítő képzésen külkereskedelmi szakértők, és már sikeresen exportáló cégek képviselői készítik fel a résztvevőket exporttevékenységük megkezdésére.

A külpiacra lépés, az export tevékenység elindítása egy vállalkozás életében nemcsak óriási lehetőséget, de mélyreható változásokat is jelent. Mielőtt exportálni kezd egy cég, érdemes alaposan felkészülnie. Rendelkezik-e például jól kidolgozott marketing, pénzügyi és humánpolitikai akciótervvel? Minden információja megvan az adott célországra vonatkozóan? A Magyar Nemzeti Kereskedőház Exportakadémia tréningje a kis-és középvállalkozások minden exporttal kapcsolatos gyakorlati kérdésére választ ad. A tréninget eddig több mint 170 cégvezető és döntéshozó végezte el.

A kezdő lépésektől a tőkebevonásig

Az Exportakadémia 2016. október 19-én induló őszi féléve során elismert trénerek, szakértők és már sikeresen exportáló cégek képviselői adják át széleskörű tudásukat és tapasztalataikat, többek között olyan témaköröket érintve, mint a külpiaci stratégia építése, piacelemzés, innováció, marketing, finanszírozás és kockázatkezelés.

A háromszor kétnapos tréningen az előadásokon túl a résztvevőknek interaktív kiscsoportos órákon lehetőségük nyílik az elhangzottak gyakorlati elsajátítására, valamint a szakértők közreműködésével saját külpiacra lépési stratégiájuk elkészítésére is.

A szervezők 2016. október 10-ig várják a jelentkezéseket az exportakademia@tradehouse.hu e-mail címen.