Bő félmillióval több lett a munkanélküli, amit a szakértők az iskolai szezon végével magyaráztak, vagyis sok munkakereső fiatal jelent meg az álláspiacon. A gazdasági elemzők ugyanakkor úgy látják, hogy továbbra is szűkül az amerikai munkaerőpiac, vagyis a cégek egyre magasabb fizetésekért tudnak csak új embereket felvenni, ez pedig meglökheti a következő hónapokban az inflációt. Az órabérek egyébként júniusban 0,2 százalékkal emelkedtek, 26 dollár 98 centre. Az éves szintű béremelkedés 2,7 százalék maradt. Az 1960-as években voltak utoljára ilyen jók a munkaerő-piaci viszonyok az Egyesült Államokban. Ez pedig további kamatemelésekre sarkallhatja a FED-et. Kovács Bálint, az Equilor elemzési vezetőhelyettese kommentálta az adatokat.