A Duna House minden általa közvetített tranzakció után rögzíti az eladók és vevők motivációit, a befektetési célú vásárlás az elmúlt két évben 35 és 45 százalék közötti részarányt vett ki a fővárosi ingatlanpiacon, amely azonban tavaly decemberben és idén januárban is átlépte az 50%-ot. 2018 decemberében 53%, 2019 januárjában 54% volt a befektetők aránya a főváros egészét tekintve. A második legnépszerűbb vásárlási szándék 20-25% körüli aránnyal az első lakásvásárlás. Ezekben az esetekben jellemzően méretében kisebb, árában kedvezőbb ingatlanokat keresnek a vevők a piacon.

„A befektetési célú ingatlanvásárlókat többféle ok vezérelheti. Az ingatlanárak további emelkedésében bízó, így kifejezetten üzleti haszonszerzés miatt vásárlók mellett, sokak például most még a családdal élő gyermekük jövőjét szeretnék biztosítani egy később önálló családalapításhoz szükséges ingatlannal, amelyet addig is a bérleti piacon akár 5-6%-os hozammal tudnak hasznosítani.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „A jelenlegi gazdasági és ingatlanpiaci környezetben még mindig megéri ingatlant vásárolni, így jelentős csökkenést nem várunk ebben a mutatóban az idei évben.”

Befektetés célú ingatlanvásárlók aránya Budapesten

2017

2018

2019

január

42%

43%

54%

február

42%

45%

 

március

38%

39%

 

április

41%

38%

 

május

37%

31%

 

június

46%

41%

 

július

35%

44%

 

augusztus

42%

41%

 

szeptember

41%

36%

 

október

42%

45%

 

november

43%

42%

 

december

39%

53%