Nagy KárolyA CIA távozó főigazgatója, John Brennan-nek van talán némi igaza abba, hogy egy megválasztott amerikai elnöknek illene jobban figyelnie a megnyilvánulásra. Most még csak mosolyog rajta az ember, de elnökként, már életek múlhatnak rajta. Csak néhány az elmúlt órák terméséből. „Óh, valóban nem értem? Krím, Ukrajna és a konstruált orosz nukleáris fenyegetés. Ezek a hamis hírek kiszivárogtatóitól erednek?” – reagált a távozó CIA-főnök szavaira Trump. Előtte pedig arról elmélkedett, hogy nemcsak az autógyártóknak, hanem más cégeknek is újra az Egyesült Államokban kell befektetniük, vagyis gyártaniuk, ha újra győztesek akarnak lenni. Trump nyilatkozott a The Times brit, konzervatív napilapnak. Egyebek mellett azt mondta, hogy Angela Merkel német kancellár "katasztrofális hibát" követett el az "illegális" migránsok befogadásával. Beszélt arról, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésére, akkor felülvizsgálhatók lennének az Oroszország elleni szankciók. A britekről pedig azt mondta, hogy Nagy-Britannia "remekül teljesít majd" a brit EU-tagság megszűnése után is. Komoly bírálattal illette ugyanakkor azokat a NATO-tagállamokat, amelyek nem járulnak hozzá az előirányzott mértékben a védelmi kiadásokhoz, az atlanti szövetséget pedig "elavult" szerveződésnek nevezte. Egy biztos, január 20-tól nem fogunk unatkozni, ha az amerikai elnökről mondunk híreket.

Nagy Károly jegyzete.