A kínai sportoló esetében már sokadik alkalommal vetődött fel, hogy tiltott teljesítményfokozó szereket használ, legutóbb pedig az ellenőrzésre vett vérmintáit is megsemmisítették. A WADA magyarországi ügyvezető igazgatója szerint nagyon fontos, hogy a becsületes sportolók hangot emeljenek tisztességtelen vetélytársaik ellen. Tiszeker Ágnes hozzátette, hogy érthetetlennek tartja, hogy Szun Jang-ot miért nem függesztették fel eddig és azt is elmondta, hogy a WADA benyújtotta a fellebbezését az ügyben.

Tiszeker Ágnessel Péller András készített interjút. A beszélgetés itt meghallgatható: