Balog Ádám
Balog Ádám

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége évek óta kiemelten foglalkozik a mezőgazdaság, valamint az élelmiszer előállítást biztosító ágazat versenyképességének erősítésével. Ennek keretében „Legyél Te is mezőgépész!” címmel indította el pályaorientációs kampányát, amelyben felhívja a figyelmet a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmákban rejlő lehetőségekre. A program központi üzenete az, hogy a mezőgépészet hosszú távú megélhetést képes biztosítani és alkalmas az önálló, vállalkozói tevékenység elindításához, így akár a generációkon átívelő, hosszú távú vállalkozói lét megalapozásához is.

Az MKB Csoport több évtizede jó kapcsolatot ápol az agrárszakma képviselőivel. Az MKB-Euroleasing 2016-ban indította el mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágát, amellyel az indulás évében a második legnagyobb szereplője lett a lízing piac ezen szegmensének. Erős banki háttérrel mostanra szoros együttműködést alakított ki az ország legnagyobb mezőgazdasági gép forgalmazóival és folyamatosan bővíti partneri körét az Agrárium mind komplexebb és rugalmasabb kiszolgálásáért.

Az MKB Csoport és a MEGFOSZ idén januárban már közösen jelent meg az AgrárgépShow kiállításon. A partnerség jegyében a felek a közeljövőben több közös reklám és marketing kampányt folytatnak majd, rendezvényeket bonyolítanak le, valamint társadalmi szerepvállalásaikat is összehangolják.

Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója: „Az MKB Csoport számára fontos a magyar agrárium jövője, különösen az, hogy a vidéken élő fiatal generációk helyben legyenek képesek megtalálni a saját kiszámítható jövőjüket. Tiszteljük és megbecsüljük a mezőgazdaságban vállalkozók erőfeszítéseit és büszkék vagyunk rá, hogy hosszú távú, kiszámítható banki partnerek vagyunk számukra. ”

A Trend FM interjúját a témában alább hallgathatják meg: