Az Altamix Consulting Kft. a kapcsolt vállalkozások szakértőjeként olyan cégeknek tud segíteni, amelyek egy cégcsoport tagjai, amelyeknek van kapcsolt vállalkozásuk. Ide sorolandó minden olyan hazai vállalkozás, amely nemzetközi cégcsoport magyar leányvállalata,de ide tartoznak a magyar családi vállalkozások cégei, sőt kapcsolt vállalkozással rendelkezőknek tekintendők az Önkormányzatok társaságai is.

A társaságunkat megkereső vállalkozásoknak sok esetben abban kell segíteni, hogy jól meg tudják határozni a kapcsolt vállalkozásaik körét cégcsoportjuk céghálójának szövevényéből. Következőkben abban kérnek segítséget, hogy állapítsuk meg, az előzőek szerint kiemelt kapcsolt vállalati státusszal rendelkező cégcsoporttaggal folytatott üzletelésük során piaci áron szerződtek-e. Továbbá   kérik, hogy segítsünk megállapítani, hogy az ő egyedi termékértékesítésüket, szolgáltatásukat független piaci szereplők között vajon hogyan lehetne beárazni, azaz mi a szokásos piaci ár az adott termék, szolgáltatás tekintetében? Sőt, ha a cégcsoport elég nagy, sok az egymás közötti üzletelés, akkor a szokásos piaci ár meghatározását célszerű, vagy kötelező írásba foglalni. Ezt a professzionális un. transzferár nyilvántartást készítjük szakértőként a vállalkozások számára, méghozzá évente, a társasági adóbevallás elkészítéséhez kötődően.

Sok esetben már a cégcsoporttá alakulás bölcsőjénél kérik tanácsunkat. Érdemesebb-e több cégben működni, miképp célszerű a további cégeket létrehozni, milyen adózási formát érdemes választani. Az ilyenkor felmerülő kérdések sokasága szakértői válaszok sokaságát igényli. Hogyan tudom átlátni a cégeim gazdálkodását ezután, ha már nem csak egy cégem lesz? Hogyan tudok felvenni megfelelő számú embert és egyáltalán, mennyi a megfelelő számú ember hatékonyság szempontjából? Hogyan tudom biztosítani a financiális hátteret, hitel, pályázat útján? A kérdések megválaszolása már adótanácsadót, kontrolling szakértőt, könyvelőt, HR szakértőt, munkavédelmi szakértőt, hatékonyság és folyamatszervezőt, hitel és pályázat területén működő szakértőt, sőt szakértői együttműködést kíván. Ezen igények kielégítése hívta életre az Altamix Group Kft-t, azaz a Business Szakértői Házat, ahol elsősorban kiemelkedő növekedést elért, vagy éppen kezdő vállalkozások számára, nyújtunk szakértői támogatást a business szektor számtalan ágában kiemelt, minősített szakértői partnereink segítségével.

Minden ügyfelünknek úgy kell éreznie, hogy ő az egyetlen ügyfele a Szakértői Háznak, azaz Ügyfél csak egy van, de szakértő ahányra csak szüksége van...