Az ügyvezető főtitkár a Trend FM-nek adott interjúban azt is mondta, hogy nem is érti a biztosítók hivatkozását, ugyanis nem történt több baleset az elmúlt évben, mint korábban, sőt, szerint inkább a csökkenés volt a jellemző. A veronai tragédia szerinte egyszeri eset volt, és nem lehet emiatt az egész szakmát elítélni. Dittel Gábor hangsúlyozta egyúttal azt is, hogy remélhetőleg a kormányalakítási folyamat ellenére is foglalkoznak majd az ügyükkel, ugyanis az fuvarozói ipartestület már felvette a kapcsolatot a szaktárcával.

Az mindenesetre biztos, hogy bármekkorát is emelnek a biztosítók, a buszosok csak a szerződések lejártával kezdhetnek tárgyalni az új feltételekről. Ez a helyzet pedig rövid távon könnyen okozhatja azt, hogy számtalan buszról leszerelik a rendszámot, és szüneteltetik a tevékenységüket, azaz, még ha csak átmeneti időre is, de felfüggesztik a személyszállítást. Dittel Gábort, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető titkárát Andor Attila kérdezte. Itt hallgathatja meg az interjút.