Az üzleti klubban előadást tartott Fa Nándor hajótervező, hajóépítő és óceáni vitorlázó. Szintén az előadók között szerepelt Csepeli György szociálpszichológus, szociológus és Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár.

A technológiai előrehaladás mindig is függött a civilizáció fejlődésétől, a helyi, közösségi és állami érdekektől. Csepeli György előadásában azt járta körbe, hogy milyen törvényszerűségeket követnek az emberi közösségek, és hogyan építik be a változás képességét saját szabályaikba.

„Mindig is változott a világ, de ez a volatilitás napjainkban még inkább felerősödött. Emellett a kétértelműség is jellemző, hogy a jelek, amelyeket a világ felénk küld, nehezen értelmezhetők. Elvesztettük ugyanis azt a fajta háttértudást, bizonyosságot, vallást és mítoszt, ami a jelek értelmezhetőségében a támpontot jelentette. Így bizonytalanabb és egyre komplexebb a körülöttünk lévő világ. Mégis ahhoz, hogy valamilyen rendet vagy irányt láthassunk, két nagy erőt tudnék kiemelni, ami a bizonytalanságnak és határtalanságnak ezt a fantasztikus kavargását irányítja. Az egyik a szeretet, a másik pedig a viszály. A rendnek és káosznak ilyen értelemben a frontvonalán vagyunk" – vezette fel előadását a hazai szociológia tudományának egyik legismertebb képviselője.

„A szeretet alatt nem feltétlenül azt kell érteni, amit a mindennapokban egymás iránt érzünk, vagy szeretnénk érezni. Inkább azt az erőt, ami összehoz például egy céget, egy nemzetet, egy társadalmat. A másik erő viszont szétfeszít. Az alkalmazkodásnak az egyik garanciája az, hogy a szeretetet ne hagyjuk veszíteni a viszállyal szemben" – tanácsolja Csepeli György.

Az alkalmazkodás két arca

Az üzleti klub előadásai és a hozzászólások is rávilágítottak arra, hogy az alkalmazkodás önmagában véve egy dupla fenekű fogalom. Egyszerre képes az újat, a kreatívat, a még nem nyilvánvalót megragadni, és ezáltal voltaképpen az életnek a parancsát beteljesíteni. Ugyanakkor létezik egy negatív olvasata is, amikor valami olyasmihez alkalmazkodunk, ami nem célszerű, ami visszahúz.

„Amikor alkalmazkodásról beszélünk, akkor világossá kell tenni, hogy a pozitív funkcióra gondolunk, és ebben az esetben két kulcstényező van. Az egyik maga az egyén, akinek a szerepe, felelőssége, a folyamatosan bővülő tudása minden korábbi társadalmi helyzethez képest felértékelődött. Ugyanakkor úgy látom, hogy ebben a kaotikus világban másik faktorként a szerencse szerepe is igen fontos. Sőt, harmadik tényezőként a kooperáció fontosságát is hangsúlyozni kell. Üzleti szempontokra lefordítva ez azt jelenti, hogy meg kell keresni azokat a kompetens, szerencsés egyéneket, akikkel együtt sikeres vállalkozást, startupot lehet alapítani. Ez is a pozitív értelemben való alkalmazkodásra egy példa" – fejtette ki a szociológus.

A teljes cikket a 24.hu oldalán olvashatja el.