„Alapítványunk fő tevékenységi köre a képernyőolvasó és -nagyító programok honosítása, adományozása, és minden olyan IT-fejlesztés, amely a vak és gyengénlátó emberek életét segíti a hétköznapokban. Az ősszel elkészült Infoalap Braille-szerkesztő szoftverünk a beszélő Linux rendszer részeként jelent meg, amelyet szintén munkatársaink fejlesztenek az Ubuntu Linux kiadásra alapozva" – összegezte Balázs Krisztina, az „Informatika a Látássérültekért" Alapítvány (Infoalap) sajtóreferense.

„Az Infoalap Braille-szerkesztő az otthoni és nyomdai pontírású nyomtatványkészítés során egyaránt alkalmazható. Az így elkészített speciális, elektronikus dokumentum szövege pontírású kijelző eszközön megjelenítve vagy kinyomtatva, tapintással válik olvashatóvá. Például az átalakítás után, a pontírásban kinyomtatott verseket a látássérült diákok az órákon a többiekkel együtt olvashatják, és ezzel a megoldással számukra is láthatóvá válik a szöveg írásképe. A fejlesztésünk újdonságértéke, hogy eddig csak Windowsban volt elérhető a dokumentumok Braille-átalakítási és szerkesztési lehetősége, de most már az egyetemesen tervezett beszélő Linux kiadásban is használható ez a program" – fejtette ki Balázs Krisztina.

Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt InnoMax-pályázaton Business, valamint Nonprofit és civil kategóriában lehet indulni. A nevezési határidő: 2017. november 24.

Hosszú távú befektetés az InnoMax Díj

Az alapítvány az előző InnoMax-pályázaton vett részt és nyerte el a Nonprofit díjat. Úgy gondolták, hogy ez egy ígéretes pályázati lehetőség, amelyen érdemes megmérettetni magukat, és megmutatni a nagyobb nyilvánosság számára is, hogy látássérült munkatársaik milyen magas szintű fejlesztéseken dolgoznak.

„A nonprofit szektorban nagy szükség van az ilyen típusú támogatásokra, hiszen például az InnoMax Díj nélkül az Infoalap Braille-szerkesztő sem valósulhatott volna meg. Úgy gondolom, hogy az Invitech Solutions által kiírt pályázat egyedisége, hogy az infokommunikációs projektek támogatásával hosszabb távon is segíti a nonprofit szervezetek munkáját" – emelte ki az Infoalap munkatársa.

Digitális akadálymentesítést is vállalnak

Az alapítványt 2000-ben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hívta életre. Az Infoalapnak jelenleg 22 munkatársa van, közülük 19-en megváltozott munkaképességűek, jórészt vak vagy gyengénlátó szakemberek.

Magyarországon körülbelül 80 ezer látássérült ember él, akik között vannak teljesen vak, aliglátó és gyengénlátó emberek – természetesen számukra más-más programok kidolgozására van szükség. A szervezet célja, hogy a látássérült embereket a szükséges segédeszköz-szoftverekkel ellátott, korszerű számítógépes rendszerekhez juttassa. Ebben komoly segítséget jelent számukra – az adó 1%-ok és a pályázati források mellett – az is, hogyha a cégek, intézmények a lecserélt, de még használható számítógépeiket, IT-eszközeiket felajánlják számukra.

A naprakész, korszerű informatikai programokkal céljuk továbbá, hogy elősegítsék a látássérültek sikeres részvételét az oktatásban és képzésben, valamint növeljék a számukra elérhető munkalehetőségek számát. Az „Informatika a Látássérültekért" Alapítvány internetes akadálymentesítési tanácsadást és tesztelést is végez, hogy minél több olyan honlap legyen elérhető, amelyek az egyenlő esélyű hozzáférést biztosítják.