Ha a felhívásunk és a játékleírás felkeltette cége érdeklődését, akkor küldjön e-mailt a TrendFM-et üzemeltető, MŰSOR-HANG Zrt., mint Szervező részére az alábbi e-mail címre: gr2@trendfm.hu. Az e-mailnek mindössze a cége nevét és a GR2 - műsorban való részvételi szándékát kell tartalmaznia.

A Szervező a cége részvételi szándékát jelző e-mail üzenetére 24 órán belül megküldi a jelentkezéshez szükséges

- Adatlapot, mely a műsorhoz, játékhoz kapcsolódó, a Zsűri döntését megalapozó, orientáló kérdéseket tartalmaz,

- Nyilatkozatot, mely a jelentkezési feltételeket, kritériumokat foglalja magában, és a

- Szerződést, mely a kiválasztásra kerülő cégeknek a műsorban, játékban való részvételére vonatkozik.

A GR2 műsorban, játékban a részvétel csak azon cégek számára engedélyezett, akik érvényes jelentkezésüket az előírt határidőben és módon eljuttatják a Szervező részére. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Nyilatkozatban foglalt kritériumoknak a jelentkező cégnek maradéktalanul meg kell felelnie.

A jelentkezést magyar nyelven, kizárólag a megfelelően és teljeskörűen kitöltött, cégszerűen aláírt Adatlapon, a cégszerűen aláírt Nyilatkozat és Szerződés csatolásával lehet benyújtani. Az Adatlap, a Nyilatkozat és a Szerződés sem tartalmában, sem külalakjában nem változtatható meg.

A jelentkezés határideje: 2016. március 4. 17 óra

A jelentkezés beadásának módja és helye:

- személyesen vagy futár útján munkanapokon 9.00 és 17.00 óra között a TrendFM székhelyén (1133 Budapest, Váci út 78/b.). A jelentkezési anyagot személyesen vagy futár útján zárt borítékban kell leadni és a borítékhoz hozzá kell tűzni az Adatlap mellékletét képező, előzetesen kitöltött átvételi elismervény nyomtatványt 2 példányban; vagy

- postai úton ajánlott vagy tértivevényes küldeményként feladva 2014. február 07. határnapi beérkezéssel az alábbi postacímre: MŰSOR-HANG Zrt., 1133 Budapest, Váci út 78/b. A küldeményre szíveskedjenek ráírni „GR2 – jelentkezés”, valamint a jelentkező cég nevét.

- a jelentkezést egy eredeti és egy másolati, cégszerűen aláírt példányban kell benyújtani.

 

A jelentkezés elbírálása:

A jelentkezési határidő lejártáig beérkezett jelentkezéseket a Szervező formai és tartalmi szempontból az érvénytelen jelentkezések kiszűrése érdekében megvizsgálja. Ekörben összeveti a Nyilatkozatban foglaltakat a hiteles nyilvántartásokkal, közzétételi helyeken szereplő információkkal (cégjegyzék, Cégközlöny, elektronikus beszámoló portál, a NAV nyilvántartásai).

 

A jelentkezés érvénytelen, ha

-          nem a megadott Adatlapon került benyújtásra

-          nem vagy hiányosan nyújtották be az Adatlapot

-          az Adatlap, a Nyilatkozat, vagy a Szerződés bármelyike nincs minden oldalon cégszerű aláírással ellátva

-          nem a megadott helyen, módon, határidőben került benyújtásra

-          olyan jelentkezőtől származik, aki nem felel meg a Nyilatkozatban foglalt jelentkezési feltételeknek

-          a Nyilatkozatban foglaltak az ellenőrzést követően valótlannak bizonyulnak.

 

Az érvényes jelentkezések közül a Zsűri választja ki a GR2 műsorban résztvevő 3 céget 2016. március 11. napjáig. A neves tanácsadó cégek képviselőiből, marketing szakemberekből álló Zsűri az Adatlap tartalma, a Nyilatkozatban foglalt információk, a szakmai tapasztalat alapján kialakult személyes benyomás alapján pontozásos rendszerben értékeli a jelentkezéseket. Minden zsűritag 1-10 pontig terjedő skálán szavaz az egyes jelentkezésekről. A szavazatok összesítése után a három legtöbb szavazatot elérő cég nyer részvételt a játékra annak figyelembevételével, hogy a részvételre kiválasztásra kerülő cégeknek különböző gazdasági szektort, iparágat kell képviselniük. Az elbírálás során előnyt élveznek azon jelentkezések, amelyek elhivatottságra, nyitottságra, fejlődési készségre utalnak és ezen jellemzők, valamint a rendelkezésre álló információk alapján a Zsűri a játékban való részvételre legalkalmasabbnak talál és amely cégekben a legnagyobb fejlődési potenciált látja. Szavazategyenlőség esetén a fővédnök fenti szempontok és szakmai tapasztalata alapján kialakított véleménye, értékelése dönt.

 

A játékban való részvételre a Zsűri által kiválasztott 3 céget a Szervező közvetlenül értesíti.

A jelentkezések elbírálására 2014. március 2. napjáig kerül sor, melynek eredményéről a kiválasztott 3 cég bemutatkozójának honlapra feltöltésével a Szervező nyilvánosságra hozza.

 

Budapest, 2016. január